Bemutatkozás
Nagykörű
Közvetlen a Tisza mellett fekszik, Szolnoktól 30 kilométerre, Budapesttől 1 óra 20 perc az M4-es autópályán. Vízi és kerékpáros túraútvonalon is megközelíthető, elhelyezkedéséből adódóan, átmenő forgalom nem terheli. A település nevét onnan kapta, hogy a Tisza szabályozása előtt majdnem teljesen körbefogta a folyó. A folyószabályozás előtt szigetként emelkedett ki a környező árterekből. Nagykörű "az ország cseresznyéskertje" címmel rendelkezik: itt található Magyarország legnagyobb cseresznyéskertje, több mint 200 hektáron. A nagykörűi cseresznye védett márkanév, 2017-től nemzeti oltalmat kapott. A falu lakói összefogásának köszönhetőn igen népszerű a helyi kézműves termékek előállítása, melyek helyben megvásárolhatók. A környék igazi horgászparadicsom. Nyáron, aranyló homokú tiszai szabadstrand is várja az idelátogatókat.
Rólunk
Vendégházunk a falu központjában a piactér szomszédságában, a szabadstrandtól kb 200 m-re, a Trianon emlékmű mögött található. Nevét, anyai nagyapánk után kapta, aki halászmesterként dolgozott, a Tisza ezen szakaszán, még az 1900-as évek első felében. Szeretettel várjunk azokat , akik menekülnének a város zajától. A Tisza és ártere, valamint a falu sajátos bája számtalan felfedezni valót tartogat mindenki számára. Mi biztosítjuk a kényelmet, a pihenést vagy éppen az aktív kikapcsolódást. Nálunk felfedezhetitek a vidéki lét lassú hömpölygését, a vízi-, szárazföldi sportok és túrák révén szerezhető élményeket. Kényelmes szobák, jól felszerelt konyha, mintha csak otthon lennél. Kell ennél több?
Vendégház
150 m2-es vendégházunk 12 fő részére biztosít kényelmes pihenést, mely egész évben bérelhető. A hosszú folyosóról 3 külön bejáratú halórészt lehet megközelíteni (2 ágyas, 4 ágyas, 2+4 ágyas). A folyosó végén található a konyha+étkező+nappali. A szobákban padlófűtés, a nappaliban kandalló teszi kellemesebbé a téli estéket. 3 fürdőszoba is rendelkezésre áll. A wi-fi pedig elengedhetetlen, mint ahogy a tv is, amit a nappaliban helyeztünk el. A kertben egy 30 m2-es fedett kerti kiülő, mosogatóval, sparhelttel felszerelve várja a főzés szerelmeseit. Természetesen szabad tűzön készült ételek elkészítésére is van lehetőség.
Vendégkönyv - Nálunk jártak
Nagy József
Hosszú hétvégére érkeztünk a nemrég felújított vendégházba. Nagyon elégedettek lehetünk az itt eltöltött három nappal. Bejártuk a környéket, sokat túráztunk a folyó mentén a gáton. Köszönjük!
Takács Imréné
Minden nagyon szuper volt. Az időjárás is és a víz hőmérséklete is. Nagyon szerethető falu, kedves lakosokkal, finom ételekkel.
Harmati Anikó
Jövőre ugyanide szeretnénk a baráti társaságunkkal visszajönni.
Tóth István
Nagyon jó volt minden. A ház tiszta, az udvar rendezett, a szállásadók nagyon kedvesek.
Programok, látnivalók
Sok lehetőség van a szabadidőnket eltölteni falun belül is, de a környéket bejárva is. Csak néhány lehetőség:
- Római Katolikus Templom (Nagykörű)
- Tájház (Nagykörű)
- Lombkorona sétány (Nagykörű)
- Cseresznyések (Nagykörű)
- Illés kő (Nagykörű)
- Szélmalom (Kunhegyes)
- Horthy kastély (Kenderes)
- Boros Imre Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház (Kőtelek)
- Iskolatörténeti Kiállítás (Kőtelek)
- Kálvária domb (Fegyvernek)
- Pusztatorony (Fegyvernek)
Kapcsolat
Nagykörű, Szabadság tér 6.
halaszmestervh@gmail.com
+36 20/260-2100
Szálláshely azonosító (NTAK szám): MA2100686620
Ajánlatkérő lap / Foglalási naptár
H | K | S | C | P | S | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |